2012. január 26., csütörtök

Vadászlovaglás

A héten találkoztam egy régi lovas barátommal és szóba kerültek a régi, jó hangulatú vadász lovaglások emlékei. Majd folytatván a beszélgetést, ráébredtünk, hogy mostanában a környéken nem is rendeznek vadász lovaglást. Kicsit elszomorodtunk, de tele erővel és tervekkel megfogadtuk, hogy idén szervezünk. 


Nos, hogy mi is a vadász lovaglás? 
Sokak számára beindul a fantáziájuk, hogy majd őzeket és további vadakat fogunk hajtani. :D Ezt az álmot lerombolva, nem erről szól a történet. Noha ebből indult. 


Nézünk is egy kis történelmet és leírást, hogy mégis miről van szó.
Ezeket a vadászatokat már az őskorban is ismerték. A XII-XIII századból származik a legkorábbi írásos feljegyzésünk, amelyen 
kutyákat is használtak a lovakkal együtt. A vadászat ezen formáját az 1100-as évek Angliájában kezdték majd később a XIX. században gróf Széchenyi István honosította meg Nagycenk környékén. Ezek a vadászatok a XX. század vége felé (1980-as évek) már csak sportnak és szórakozásnak szolgált.A kötelező etikettek, öltözetek és hagyományok már homályosulnak és a "merev" szabályokat egyre jobban kihágják.
Az elfogadott öltözet a csizma, fehér vagy világos lovaglónadrág, fehér ing, zakó, pálca és kobak
De nézzük csak, hogy is néz ki a mai vadász lovaglás. 
Két fajtát különböztethetünk meg: A cél azonban ugyanaz mind két esetben, a róka elkapása. Noha mielőtt bárki is rosszra gondolna, és futna az állat védőkhöz, megragadván az alkalmat és elmondanám, hogy a " róka" egy lovas aki a csapat előtt lovagol és vállán egy róka farokkal képviseli a ravasz állatot. :D    
Lássuk a típusokat:


    1. Falka vadászat.
Ezen a vadászaton, kutyák vezetik a lovasokat a szag után amelyet, a"róka" a lova oldalára helyezett tartályból csöpögteti azt a szagos folyadékot amin a kutyák követik.




    2. Vadász lovaglás
Itt nincsenek kutyák csak lovasok és a "róka" .


A többi része a lovaglásnak ugyanaz, nincs különbség.


Egy vadász lovaglás forgató könyve:
 A reggeli gyülekező és eligazítás után mindenki lóra pattan és elindulnak a túrára. Az indulás mindig délelőtt van általában 9-10 körül és délután 4-5  felé ér vissza a csapat.A túra útvonalát a "róka" ismeri, és a vadász mester is aki a lovas csapat élén halad. A      "róka" mindig a csapat előtt jár egy 50-100-150 méterrel, néha közel jön, de mindig éber, hogy meg ne fogják mert akkor hamar vége a napi szórakozásnak. A csapatot általában kísérik lovaskocsik,  
amelyeken a lovasok barátai utaznak, és figyelik kedvenceiket. A túra alkalmával többször megáll a csapat, hogy pihenjen, és fél úton még egy kiadós piknikre is sor kerül. Az lovaglás során találkoznak a lovasok mint , természetes akadályokkal 
( kidőlt fa, árok, patak,.. stb) mint, épített, mesterséges akadályokkal amelyeket vagy át kell ugrani vagy meg kell oldani. Éppen ezért a lovaglás elég kemény fizikai állapotot igényel, és nem utolsó sorban jó lovas tudást. A csapatot kísérik tapasztalt lovasok is          ( Pikeur), akik figyelik, hogy mit hibázik a vendég lovas. Ezeket jegyzi és az esti vacsorán majd számon kérik a bűnöst. A lovaglás zárása képen dől el, hogy ki lesz a következő évi róka. Ez történhet egy befutó rendezésével, amikor az adott réten leggyorsabban végig vágtázó lovas nyer, vagy a másik lehetőség mikor a "rókát" 
szabadon lehet űzni és a róka farok letépésével megszerezni a dicsőséget.  Majd ezután egy rövid pihenő és vissza sétál a csapat az istállóhoz, hogy lenyergeljék lovaikat és az istállóba köthessék őket pihenni, mert megérdemlik egy ilyen fárasztó nap után. De a lovasoknak most jön még csak a szórakozás, az esti vacsora és bál alkalmával. Ezen rendezvényen mindenki a napi lovas ruháját és felszerelését viseli, tartja magánál. A vacsora után jön a hibák összesítése, amit a "Pikeurök" megmondtak a vadász mesternek, hogy kiszabhassa a vicces , játékos büntetést a hibázó lovasokra.  Majd ezt követi az AVATÁS. Ez azt jelenti, aki még nem vett részt előzőleg ilyen rendezvényen, az most avatásra kerül. Mely során finoman, minden avatott vendég ráüt az újonc fenekére egyet, a saját pálcájával. Ezt befejezvén következhet a hajnalig tartó szórakozás.


 Akinek elnyert tetszését, illetve kedvet kapott a vadász lovagláshoz, Őt szeretettel várjuk szeptember végén október elején egy vadász lovaglásra a Tapolcai-medencében.

Lovaglási stílusok összehasonlítása

Régóta foglalkozom a mai kor bolondos hiedelmének hiteles cáfolatával.

Mely szerint éljen az erőszak mentes és természetes lovaglás( pl: Parelli módszer) Ez egy kicsit sántít nekem, mert ha elemezzük ezeket a szavakat, bizony ezen irányvonal képviselői igen csak nagy bajban lesznek  

Kezdésnek talán soroljuk fel a jelen korban ismert lovaglási irány vonalakat:
  1. Angol stílus
  2. Western stílus 

  3. Parelli módszer
Ezeket tudnám most röviden felsorolni a témához, és nem akarok itt belemélyedni a különféle szak ágakba. A sorrendet úgy érzem a lehető legjobban találtam el ,hiszen mindegyik irány az előzőből  alakult ki. 

Kezdeném talán sorba:

   1.  Angol stílus ma már szinte a legelterjedtebb lovaglási módszer, amelyben háromféle kis szak ágat találhatunk:
          a, Díj lovaglás

          b, Díj ugratás

          c, Lovas tusa amely magában foglalja az előző két ágat és kiegészíti még egy terep számmal is.

Ezen alpontok mindegyike más lovat és más lovast illetőleg más felfogást igényel. Az alpontok váltásával a ló felszerelései is változnak, ide értve a nyereg kialakítását,a kantár szerkezet és zabla könnyítését... stb.
Viszont ami minden egyes stílusnál nagyon fontos és a későbbiekben is kelleni fog, az idomító munka, amely mindegyik szak ágnál elengedhetetlen. Ezen stílus a legközkedveltebb a laikus ember számára is.
 
  2. Western stílus illetve lovaglás úgy gondolom egy reform
 lovaglás, amely mindennapi állat tartói munka során alakult ki. Ugye tudni kell, hogy ez az irányvonal a spanyol telepesektől indult. Az egész Amerikában született. Utalva a munkára, az emberek a lovakkal való marha pásztor élet során egyfajta " munka lovakat" alkottak és új nyerget. Amelyet megfigyelve a Western nyereg egy erre célra tökéletesen kifejlesztett munka nyereg a marhák befogására, nagy távolságok lovaglására, valamint a lovak kényelmesebb munkájára. Mára szinte egybefolyik az angol lovaglással a western alap idomítás is. Hiszen mind két irányban szereplő lovak ugyanazon segítségre kell hogy dolgozzanak. Ezeket olvashatjuk újságokban,riportokban, neten, hogy a külön stílust képviselő edzők, milyen sikerekkel próbálják ki magukat a másik irányvonalon.  
  
A jó öreg Parelli bácsi
  3. Parelli módszer. Igazából talán még Monty Roberts nevét említhetnénk meg, csak , hogy kerek legyen a történetünk. Mind ketten egy új vonalat hoztak létre ami sikerült is. De ne felejtsük szem előtt, hogy ők is anno western stílusban lovagoltak, ZABLA volt a ló szájában és pályafutásuk során ki tudja, hogy milyen durva dolgot követtek el, hogy lovuk leszokjon egy rossz szokásáról, vagy jobban dolgozzon,...stb. Teljesen nem ítélném el ezt az irányt mivel vannak jó húzásai is, mint például, hogy segítsünk a lónak megszokni a ló szállítót. Ezen felül a lovas része egy cirkuszi show csak.... Vannak ismerőseim ezen stílusban és nem igazán értem őket néha, viszont amíg saját lovával és a saját szabadidejével játszik addig nem gond, csak NE BOLONDÍTSUNK másokat! 

És most egy kis szemre hányás ezen irányelv ellen:
Sokan ugrálnak örömükben egy Parelli kötőfék láttán,de sajnos ez nem minden. Parelli módszer nagyon jól mutat a karámban vagy a füves, lekerített téren, de itt kifújt, terepre már nem nagyon mer kimenni senki egyedül vagy párban, Parelli kötőfékkel a ló fején.
Hortobágyi csikós generáció
 Olyan dolgokat mutatnak be amit anno, 50-60 éve a Hortobágyi csikós is tudott a lovával, pedig Ő nem volt suttogó, csak a nap 24 óráját a lovával töltötte és kiismerték egymást. Ezt a mai rohanó világban nehezen valósítod meg. Továbbá a bohócságot mi is megcsináltuk 15 éve, hogy egy kötőfékkel bevágtáztunk a karámból...de nem voltunk suttogók. Erőszak mentes és természetes lovaglás...:D  Természetes, hogy lehet a lovaglás? Szerintem egyik ló sem nyereggel a hátán születik. Erőszak mentesség :)  Ezen téma a másik melyen elmosolyodom....gyakran halljuk a TV-ben, médiában, hogy megharapta a lova, halálra rúgta a lova...stb. Miért van ez? Mert nem tisztel a ló, ez nem azt jelenti, hogy agyon kell verni de rögtön büntetés nem maradhat el. A kölcsönös tisztelet mindegyik stílusban nélkülözhetetlen. Anélkül a lovad nem csinál majd semmit. Igazából Monty Roberts is nagy suttogónak tartja
Béklyóval
magát, de akkor miért írja le a könyvében, hogy a rúgós lónak béklyót tesz a lábára a leszokás céljából. Egyre figyeljen oda mindenki, ezek nem kutyák, vagy macskák, itt a játék során az ember élete lehet a tét, egy hiba vagy egy rossz stílus választás miatt. 

Bocsánat ha valakit megbántottam, csak ez volt a történetről a véleményem és aki gondolkozik rajt, hogy belépjen ilyen Parelli körbe, előtte az öreg lovasok véleményét kérje ki. DE ne csak egy emberét hanem legalább 5-öt.  

2012. január 25., szerda

Csikós bemutató

Sziasztok!


Idén is tartunk csikós bemutatókat megrendelésre Gyulakesziben, valamint a nyáron továbbra is tartunk heti kétszer bemutatót Szigligeten a vár alatt.
Tavaly Ádám cimborámmal és "nyári kollégámmal" folyamatosan jártunk bemutatózni Szigligetre és néha néha  a Balaton déli partján található Szántód pusztára. Ha kíváncsiak vagytok, hogy milyen lehetett a csikósok munkája kérlek benneteket látogassatok el hozzánk!
Csabi unokatestvérem a híres "puszta ötössel"
Amennyiben osztályoddal, munkatársaiddal, illetőleg nagyobb baráti társasággal jönnél akkor ajánlanám Gyulakesziben a megrendelésre szervezett csikós bemutatót. Ez egy összetett " rendezvényecske" amely igény szerint magába foglalhat egy lovaskocsizást, pálinka és pogácsa kóstolót, csikós műsort, egy tál finom gulyás levest, illetve kipróbálhatjátok a szőrén való lovaglást.
Ha csak pároddal, családdal szeretnéd megnézni a híres puszta ötöst és a lófektetést, ültetést, abban az esetben a Szigligeti bemutatót javaslom. Hangulatos környezetben, igényes programot láthattok és nem bánjátok meg. :D
Így néz ki egy kis "asszonyverés" :D
Ha esetleg valamelyiktek asszony létére illetve barátnő létére nehezen viseli a sorsát és nem bír veletek a férj uratok  vagy a jelenlegi párotok...akkor mindenképpen gyertek el , :D és segítünk a kedves párotoknak és megmutatjuk az ostorral ki az úr a háznál. :D


Na szóval, ha jó szórakozásra vágytok ne habozzatok jelentkezni!



Hogy ne legyek olyan szőrős szívű, teszek fel egy két képet ízelítőnek.

Ádám fektetés után egy kis frissítőt fogyaszt
Ádám küzd Csabival a piros szalagért
Csipesz barátomat ültetem éppen :D



A bemutatós térről a Szigligeti vár
Na majd a többit a bemutató során láthatjátok!  :D :D :D




Napos túrák tavasszal

Sziasztok!

Idén is tervezünk a Csobánc lábától indulva 1 napos illetőleg 2 napos 
lovas túrákat. Bárkit szeretettel várunk aki szeret a szabadban lovagolni.





   1 napos lovas túránk általában a Kornyi tó körül történik, amely során Gyulakesziből indulva a Tapolcai medencét elhagyva, Salföld és Kékkút érintésével a Káli medence szívébe jutunk. A Kornyi tónál igény szerint tartunk pikniket is,vagy csak egy rövid megállót, hogy meglehessen csodálni a panorámát. Ezek a túrák átlagosan 6 órán át tartanak amely magába foglalja a megállókat is.
A túrákat maximum  8-10 lovassal csináljuk. A túrák fő célja a lovaglás és a szép táj mellett a jó kedv és felhőtlen szórakozás amely reményeink szerint feledteti a kedves vendégekkel a hétköznapok gondjait. A túrák alkalmával lehetőség van arra is, hogy a lovasokat a kísérjék hozzátartozók ( család, barát, feleség...stb) lovaskocsin.





   2 napos lovas túráink alkalmával a Keszthelyi hegységet barangoljuk be. A nem mindennapi látvány önmagáért beszél. Ritkán jut el az ember ilyen közel a természethez , mint az erdőben lovaglás során. A túra során elég változatos terep viszonyok követik egymást és ezáltal a haladási sebességünk is csökken. Az első nap célja, hogy eljussunk Karmacsra egy kis falusi panzióba. Ahol nagyon kedves házi asszony várja a betérő vendéget nagyon finom ételekkel és kiváló vendég látással. A pihenést követően másnap szinte ugyanazon útvonalon lovagolunk haza ( kérdés , hogy a gazdák a területeiket milyen időszakonként kerítik le). 2011 tavaszi túra alkalmával, fellátogattunk a Zalaszántói Sztupához, hogy átérezzük a hely szellemét és varázsát. De akár a Rezi várat is útba lehet ejteni. Aki szeretne egy igazi lovas hétvégét eltölteni és hétfőn arról álmodozni, hogy milyen jól töltötte az elmúlt két napot, az ne habozzon ...már most nézze ki magának a naptárban az aktuális április vagy májusi hétvégét amit a lovaglásra szán. 


   2 napos lovas túrát lebonyolíthatjuk még csillag túra szerűen is, amikor is minden reggel Gyulakesziből indulunk és ide is érkezünk vissza. Első nap lovagolhatunk a Kornyi tó túrán, másnap pedig a Keszthelyi hegység oldalába mehetünk körül nézni.  A lehetőségek adottak és bármire nyitottak vagyunk. A csillag túra alkalmával 2 illetve 4 ágyas szobákban alhatnak, kényelmes ágyakon, nyugodt környezetben.